"Minket is meglepett" - értékelte az útdíj bevezetése után kialakult helyzetet egy magas rangú, neve elhallgatását kérő kormányzati politikus. Mint ismeretes, a kormány január 1-től átalakított az útdíjrendszert, melynek értelmében több olyan út is díjkötelessé vált, amiért eddig az autósoknak nem kellett fizetni, ezzel párhuzamosan pedig bevezetésre kerültek a megyei matricák. Az M1 híradója ezután arról számolt be, hogy az embereknek kivétel nélkül csökkentek a kiadásaik, noha sokaknak eddig nem kellett fizetniük az utak használatáért, január 1-től viszont legalább 5000 forintba kerül a fizetőssé tett sztrádák használata.

utdij.jpg

"Ha ez igaz, alapjaiban kell újra gondolnunk a matematika világát" - mondta egy MTA vezető matematikusa, aki eleinte kétkedve fogadta a hírt, miszerint 5000<0, azóta azonban több más médium - így az M2, a Duna TV, sőt a Duna World is megerősítette a M1 által mért adatokat. A matematikus szerint azért valószínűbb, hogy  továbbra is igaz, hogy R+>0, de valamilyen oknál fogva van néhány olyan pozitív valós szám, amely kisebb mint 0. "Az eddigi adatok szerint ezek számok 5000 oszthatók és nem nagyobbak az eddigi éves matrica árának megfelelő számnál. Az is érdekes, hogy ezeket a matematikai törvényszerűségeket egyelőre csak a kormányzati intézkedéssekkel kapcsolatosan lehet megfigyelni.

Egy másik forrásunk, aki korábban a Nemzetgazdasági Minisztériumban is dolgozott viszont azt mondta: "Nem olyan meglepő az eredmény, az unortodox gazdaságpolitika bevezetése óta ugyanis több szakember is azzal számolt, hogy más tudományterületeken is megjelenhetnek unortodox jelenségek.

A rendőrség különösen nagy politikai hátrányt okozó igazmondás gyanúja miatt indított a nyomozást, miután a Századvég kormányközeli elemző cég egyik munkatársa társszerzője volt annak a tanulmánynak, melyből kiderült, a kormány által bevezetett egy kulcsos adórendszerrel a gazdagok jártak jól.

A nyomozás hamar tisztázta, hogy az elemző nem a Századvég megbízásában írta a dolgozatot, így politikai bűncselekmény hiányában a rendőrség megszüntette a nyomozást. A cég közleményben tudatta, hogy nem volt tudomásuk az objektív megállapításokat tartalmazó tanulmány elkészítéséről és elnézést kérnek azoktól, akik elhitték az igazságot.

A nyomozásban résztvevő kriminálpszichológustól megtudtuk, hogy az igazmondás nem tipikus elkövetési magatartás a kormányközeli elemző cégek körében, a legtöbb ilyen esetben - ahogy itt is - inkább csak egy deviáns, külön utat járó elemző magán akciójáról van szó. Kisebb jelentősége okán az ilyen helyzetekben nem történik politikai felelősségre vonás, a  "eltévelyedett" elemzőt ilyenkor életvezetési- és karrier tanácsadással ritkább esetben fizetésmegvonással vezetik vissza a politikai propaganda világába.

Új rezsicsökkentésre bukkantak

 2013.11.15. 11:59

Magyar politikusok a rezsicsökkentés eddig ismeretlen formájára bukkantak jogalkotás közben. A pénzügyi rezsicsökkentésként elnevezett elem a hagyományos (gáz, villany, víz) rezsicsökkentések egyik távoli rokona, de sok hasonlóságot mutat velük.

k3.jpg

Német Szilárd rezsifelelős a felfedezés bejelentését követő sajtótájékoztatón elmondta, hogy a politikusok már régebb óta sejtették, hogy a rezsicsökkentés rendes formái mellett létezhetnek atipikus rezsicsökkentések is, a kutatómunka pedig végre meghozta gyümölcsét. "Akár csak a Higgs-bozonnál, mi is tudtuk hogy léteznie kell, csak nem tudtuk, hol keressük." - mondta kutató politikus. Az áttörést végül a hagyományos jogalkotási eljárás és a kreatív kormányzati kommunikációs technikák ötvözése hozta meg.

Politológusok szerint a rezsicsökkentés új formája első sorban a politikai kommunikáció iparágában hasznosítható, de jelentősége okán nemzetgazdasági hatása is lehet. Az Századvég vezető elemzője szerint a felfedezés vélhetően további kutatásokra ösztökéli a politikusokat, így nem kizárt, hogy a 2014-es választásokig tovább bővül a rezsicsökkentési periódusos rendszer.

Hatalmas, az új mérések szerint 11,1%-os rezsicsökkenés volt megfigyelhető Magyarország felett éjfélkor. A Nemzetközi Űrállomásról is észlelt nem mindennapi jelenség nem okozott nagyobb pánikot az országban, de néhányakat meglepett.
"Épp a konyhába mentem ki vízért, amikor történt a dolog. Bevallom, kicsit megijedtem, mert hát nem gyakran tapasztal ilyet az ember." számolt be egyik olvasónk a rezsicsökkenésről.
"Minden olyan gyorsan történt, mire észbe kaptam már 11%-kal kevesebb volt az gáz egység ára. - írta egy másik olvasónk

Bizton Bálint a katasztrófavédelem szóvivője megkeresésünkre elmondta, a szolgáltatókat nem érte váratlanul a jelenség, sok fogyasztóban azonban riadalmat keltett. "Többen tömeges mérőóra meghibásodásról számoltak be, őket tájékoztattuk, hogy nincs baj, csupán egy látványos, de a testi épségre veszélytelen rezsicsökkenés volt az éjszaka."

A KSH főosztályvezetője szerint valóban nagyon ritka jelenségről beszélhetünk, hazánkban összesen eddig 3 esetet regisztráltak, az elsőt nem is olyan rég, január 1-én.
Hogy mitől szaporodott meg a rezsicsökkenés-észlelések száma, egyelőre nem tudni, a szakértők egy része azonban egyértelműen a választási kampánnyal hozza összefüggésbe. "Az ilyen jelenségek után valóban megfigyelhető kisebb-nagyobb változás a pártok támogatottságában, de sok empirikus kutatást kell még végeznünk, hogy jobban megértsük a jelenséget"- mondta a Statisztikai Hivatal főosztályvezetője.

Bár egyes sajtóorgánumok már megnevezték a hírhedté vált Bajai videó készítőit, a rendőrség továbbra is nyomoz az ügyben. A nyomozást vezető Kamu Kálmán megkeresésünkre elmondta, hogy nincs könnyű dolguk: "Eleinte egyszerűnek tűnt az ügy, mert mindenki a Fideszre gyanakodott, aztán a politikusok csavartak egyet a történeten, azt állítva, hogy az MSZP akarja ezzel lejáratni a kormánypártot, most pedig már olyan feltételezések is napvilágot láttak, hogy valójában a Fidesz megrendelésére készült a kisfilm, akik - duplán csavarva a történeten - akarják lejáratni az ellenzéket."

A nyomozó portálunknak elárulta, hogy új módszerrel, a logikai matematika területén hírnevet szerzett magyar és - a keleti nyitásnak megfelelően - orosz matematikusok bevonásával próbálják megoldani az ügyet. A tudósok állítólag készségesen vállalták a feladatot, mint kiderült a politikusok mellett az ügy hetek óta foglalkoztatta az elméleti szakembereket is.

Egy, a nyomozásban résztvevő, de nevét nem vállaló orosz matematikus elmondta: a bajai ügy az évszázad, de talán az évezred legnagyobb matematikai rejtvénye lehet. "A következtetés logikai szerkezete rettentően bonyolult, hiszen rengeteg premisszát kell beírnunk a képletbe, emiatt sok időt vesz igénybe a premisszákat alkotó kijelentések logikai értékének vizsgálata."

images (2).jpg

Több szakemberrel beszélve elmondható, hogy a tudományos körökben csak Bajai-sejtésként emlegetett rejtély megoldása minden bizonnyal még egy darabig váratni fog magára, azonban a logikai feladvánnyal foglalkozó matematikusok biztosak benne, hogy a válasz alapvetően írja majd át a matematikai logika tárgykörébe tartozó bizonyításelméletekről és a politikai etikáról alkotott eddigi elképzeléseinket.

Félreértésből lett 8-1

 2013.10.17. 00:02

A magyar válogatott a vb-selejtező utolsó előtti fordulójában történelmi vereséget elszenvedve 8-1-re kikapott a házigazda hollandoktól. Ennek okát kutatva felkerestünk néhány játékost, hogy mondják el, szerintük minek tudható be a csalódást keltő végeredmény.

Kérdésünkre név nélkül nyilatkozva több játékos is elmondta, hogy a meccs előtt személyesen a miniszterelnök tartott buzdító beszédet az öltözőben, ahol motiválásként megígérte a játékosoknak, hogy jövőre annyi stadiont épít, amekkora gólkülönbséget sikerül elérnie a csapatnak, a válogatott pedig ennek fényében igyekezett minél nagyobb differenciát elérni a kapott- és rúgott gólok számában.

holland-magyar(1).jpg

Az állítólagos ígéretről szerkesztőségünk megkérdezte a Miniszterelnökséget, ahol azt a választ kaptuk, hogy Orbán Viktor valóban tett ilyen a felajánlást, de a válogatott félreérthette a miniszterelnök szavait, aki egy minél nagyobb gólkülönbséggel záruló győzelemért cserébe tett ígéretet. Arra a felvetésünkre, hogy talán a miniszterelnök fogalmazott félreérthetően, a sajtóiroda úgy reagált: "elképzelhető, éppen ezért Orbán Viktor tartja a szavát és jövőre hét új stadiont fognak felépíteni."

Papcsák Ferenc, a Fidesz egyik erős embere (edző társai szerint, 120 kilóval nyom fekve) a múlt héten korrupciós botrányba keveredett: egy hangfelvétel tanúsága szerint a zuglói polgármester 100 millió Ft kenőpénzt is zsebre rakhatott.

papcsák (1).jpg

Bár az ellenzék az ügy kapcsán hevesen támadta a polgármestert, a Fideszen belül nem merült fel az ex-elszámoltatási biztos elszámoltatása. Egy neve elhallgatását kérő kormánypárti képviselő szerint Papcsák "jól beágyazott a pártba", ezért nem fogják félreállítani. Ezt erősítette meg egy, a polgármester közvetlen környezetében dolgozó politikus is, aki elmondta: "A több napos pártrendezvények után Papcsák mindig szépen bevetette saját és párt társai ágyát is, amivel kivívta pártvezetés bizalmát."

2013-double-wooden-beds-5.jpg

Az üggyel kapcsolatban próbáltuk elérni a zuglói polgármestert, a Polgármesteri Kabinet vezetője megkeresésünkre annyit mondott, hogy a polgármester rendszerető ember, az irodájában is minden nap rendet rak, így nem lepődne meg, ha az ágyát is szépen bevetné reggelente.

2014 a rezsi harc éve lesz - mondta Orbán Viktor 12. Kötcsei Polgári Pikniken. Biztonság politikai szakértők szerint a kormányfő félelme valós lehet, hiszen az elmúlt hónapokban látványosan csökkentek a rezsi költségek, amelyet a nyugati szélsőséges energiaszektor és rezsi terroristák nem néznek jó szemmel.

 

kommm.jpg

Orbán Viktor megnyugtatta a hallgatóságot, hogy a kormány készül a harcra. A Honvédelmi Minisztérium jövőre új harci gépeket vesz, a Belügyminisztérium pedig még idén felállítja a TEK-ből toborzott rezsi kommandót, amely elsősorban a határátkelőket fogja figyelni, nehogy külföldről csempésszék vissza a rezsi árakat.

Miután a Költségvetési Tanács jelezte, hogy kockázatos a jövő évi költségvetés, a kormány bejelentette, ha kell, lefújják az költségvetési törvényről szóló parlamenti szavazást. Bár a Nemzetgazdasági Minisztérium egyelőre nem lát olyan körülményt, ami miatt le kellene mondani az költségvetésről, végleges döntés csak a kampány megkezdése után lesz.

A kormány egy 5 fős operatív törzset bízott meg a feladattal, amely folyamatosan nyomon követi a pártok választási ígéreteit, és amennyiben úgy látják, hogy a pártok "túl költekeztek", a készülő költségvetési törvényt "kidobják".

süti beállítások módosítása